2007. március 30., péntek

Az odvas fogban egyáltalán nem az idő gugol, őszintén fájlalom, mea pulpa.
Én étkem, én igen nagy étkem.
A fájás szabaddá tesz, bizony mondom magamnak. Dalt írok, nem is akrármilyet.

Nincsen gerbera
Winchester Vera
Isten nem ver Winchesterrel
Nincsen baj Vera - Veraaa, Veraaa
Subidubisubidubáh'

voicememos pályaműveket elfogadok.


lenne egy nő. mert kellene, igény formálódna a létezésére, satöbbi. egy kitalált nő. írna egy könyvet. egy önéletrajzi jellegűt, vagy milyet. mivel nem volna élete - hiszen kitalált - ezért csak arról tudna írni aki kitalálta, vagy azokról akik kitalálták. műfajt kellene teremtenie. a miéletrajzot, nohiszen. ám, azért mert ő mégis csak kitalált ez az egész teljességgel lehetetlen, mert honnan is tudhatnánk azt, hogy aki őt kitalálta az maga is nem kitalált.
az egészben az a legjobb, hogy ez volna a világ legrövidebb könyve. csak borítója volna, azt pedig én csinálnám meg helyette, aki nincsen.
(az anyám azt mondaná rá: hülyeség)



Nem én voltam

2007. március 21., szerda


Sebtévé

2007. március 13., kedd

Az öreg halász és a kender.

Amikor Manolin közölte Santiagoval, hogy ő eztán már inkább heroint szeretne árulni Detroitban, mert inkább lát benne egzisztenciális fantáziát mint a szoft marhaságokat árulni lepukkant falusiaknak, a hajlott korú halász erőst elszomorodott. Az ábrázata olyan lett, mint aki kardhalat nyelt. Rágyújtott volna bánatában, de nem volt otthon, csak pisla fény, száraz kenyér és hering héjj, ez szívás - mondta, aztán meg azt: menj a pokolba Hemingway.
A világ legmagányosabb helye. Keleti pályaudvar. Ha tele van: undorító. Ha üres: félelmetes. Olyan mint  egy megbecstelenített templom, amibe már csak valaha volt istenek szellemei járnak kísérteni. Az ötös vágány az már nem a csarnokba szökik bele. A sarkon egy büfé van, most azt írták rá, hogy"Kicsi" büfé - így. Valamikor még hetvenyakárhányban utasellátó volt, csokiróló, kókuszrúd, és ezüstpapíros utasellátós szelet, szárnyaskerék motívummal a tetején. És Ubul bonbonier, ami elfogyasztás után perselyként hasznosult. Menőnek lehetett lenni vele, hetvenakárhányban. Rendszerint hajnalban keveredtünk idáig, csatlakozáshoz siettünk, orromban olyankor összekeveredett az olaj és az ágyszag. Az én magammal cipelt ágyszagom. Behúzott nyakkal vérig sértve lógtam anyám karjának végén, plusz még a hajnali didergés. Fityegtem. Az üres vágányokat néztem, az eldobott csikkeket, a söröscimkéket, a kólás dobozokat, hunyorítottam rájuk.
Aztán felszálltunk, és én radiátorhoz nyomott lábbal vártam az indulást és bámultam tovább. Ha valaki jött és megkérdezte, van e szabad hely, anyám mondta, hogy igen még kettő. Utastárs megköszönte, az anyám pedig erre azt válaszolta, hogy: kérem. Vagy ezerszer mondta ezt el életünkben és egyszer sem értettem, hogy miért mondja, hogy kérem, ha egyszer nem kér semmit, sőt tőle kértek. Sose tudta elmagyarázni, nem volt elég rá sose a 60 kilóméter.
Egyszer az ötös vágányról elindult a vonat már - hetvenakárhányban, és két férfi indultában akart rá felszállni, részegek voltak, és az egyikük hanyatt is vágódott, nagyot puffant, a kezéből kieső Dianás sósborszesz üvege is szétfröccsent a betonon. A vonat nagyot zökkenve állt meg, úgy, hogy a férfi pont a mi abalakunk előtt feküdt. Az anyám dörmögő dömötört nyomott a kezembe. Úgy csináltam mint aki olvas, de a hóna alól kifele néztem. Az utasok idegesek lettek, ki szörnyűlködött, ki további csatlakozásai miatt aggódott. Néány perc múlva, tekintélyes vértócsa lett peron betonzatán, és kis patakocskák alakultak ki. És ugyanígy a dianás üveg tartalma is. Amikor ezt észrevettem engem semmi más nem érdekelt, mint hogy e ettő találkozzon ott a betonon, torkolljanak egymásba, találkozzanak össze, ok és okozat, ott hetvenakárhányban, nekem.  A vonatunk aztán elindult, és én egész Vámosgyörkig azon gondolkodtam, hogy összefolytak e, és ha igen azután mi lett velük. Csak akkor zökkentem ki, mert olyankor mindig kizökkentem, ha jött a kalauz. A kalauznőknek van a legszomorúbb szeme a világon, kitaposott cipőikben ott lakik a kínkeserv. Valami olyasmit hittem, hogy aki túl szomorú, azt kalauznak adják, azt hogy a kalauzságnál alkati követelmény a bánatra való hajlam.

Mikor a célállomásunkon leszállltunk, kenyérszag volt mindig, pedig az egész köszségben nem is volt pékség. Megkérdeztem olyankor anyámat, hogy ő csinálja e a kenyérszagot. Azt mondta ne butáskodjak, ugyan honnan is tudna ő olyat, aztán nevetett. Olyankor azt hittem rajtam nevet, de azt hiszem inkább nekem nevetett. Olyankor már röhögtünk, messze voltunk mindentől, főleg a Keleti pályaudvartól voltunk nagyon távol, ami tudvalevően a világ legmagányosabb helye, ezért gyakran jártunk oda.

2007. március 11., vasárnap


Az isten se tudja mi lehet velem, de olyan éhes vagyok. Nem fizikailag, hanem szenzációilag. Aktív - Fókusz - és vészterhes idők. Jó lenne, ha kiderülne valami - egy nagy büdös igazság, ami alapjaiban, ami alapjaimban, alapjainkban. Úgy alapjaiban, ahogy ellentmondásilag nem tűrésileg. Nem lehetne rá semmi vaker, tudományosan gondosan alátámasztva lenne, bakolva, vagy hogy is.
A tartalma lényegében mindegy is. Lehetne az is, hogy az őshazából ide mi nem lovon jöttünk, se nem szekerekkel, hanem jávorantilopon, és/vagy metrón. Baromira utáltuk a kumiszt, ellenben preferáltuk a mazsolás krémtúró, a gumicukor túlzott fogyasztását. Vagy pedig az, hogy a gyufát nem hogy csak mi találtuk fel, hanem megtanultuk kihúzni is. Nekem az is megfelelne, hogy Mona Lisanak nem titokzatos a mosolya hanem aznap tömték a bal fölső kettesét. Talán az, hogy Laika kutya igen is túl élte az űrutazást és most valami nagyon messzi galaxisban Jedi-lunáriumot üzemeltet, takaros kis üzlet - kolbászból a kerítés. Mellette Gagarin lézerkardplázája, úgymond disztribútor Ha a Krisztust ábrázoló festményeken a tenyerén azok nem a keresztre feszítés nyomai lennének, hanem katicabogarak. Ha Zorroról kiderülne, hogy idegen civilizáció küldötte és valójában auramasszőr, s hogy az egész kardozósdi, megmentősdi csak fedőtevékenység. Ha Tulipnos Fan Fan-ról kiderülne, hogy súlyos pollenallergiában szenvedett. Ha a Tévémaciról kiderülne, hogy nincsen egyetlen foga sem, és az esti fogmosás utáni gurgulázás a szatmári szilva testbe vitelét leplezi csak el. Pesze a legnagyobb durranás az volna, ha kiderülne istenről hogy létezik, méghozzá úgy, hogy ezt ő maga vallaná meg nekünk, de nem ám csak ilyen jelezgetéssel.

2007. március 10., szombat


Az anyagi világ dolgaival mindennapos csatákat kell vívjak. Általában ők állnak nyerésre. Túlerőben vannnak, rendszerint sarokba vagyok szorítva. Új és új frontokat nyitnak meg a lakásban, most a konyhában egy újat. Második gáztűzhely front. Koffeinnapalm. Esélyem sincs.
Egyetlen engesztelő körülmény, hogy csatáink végeredménye a nonfiguratív és figuratív elemek önkényes keveredése, az úgynevezett dekonstruktívista posztkatasztrófizmus.
A homogén fröcsögés ölelte gázrózsa felületén (szerintem) Karafiáth látható (tekintete mint komor cicáé) paróka nélküli edition. A gázcsapból is ő folyik.
Ebből kellene élni, gáztűzhelyre kávéval festeni - úgy is mint gazdaságkori partytevékenység.
Már annyira jól megy, úgy érzem van tehetségem hozzá. És van még egy lényeges szempont, amit én magam találok ki, annak a szabályait is én írom. Tehát szabad lehetek - ideig - óráig. Aztán persze majd ez is, mint minden meg lesz magyarázva, és akkor már nem lesz érdekes, meghal.
A omlett halála az okostojás.




2007. március 8., csütörtök


Műfajelmélet

80's eurodisco: munyumanyamunyumanya
90's eurodisco: munyumanyakrikszkrakszmunyumanyakrikszkriksz
Dancefloor: bambapumpabambapumpabambapumpa
House: tetsziklátsziktetsziklátszik
Jungle: tetsziknemtetszikszüntesziknemtetszikszün
Dance: mandalacicakaki
Downtempo: pacalcafrangvicaversa
Freestyle: odakeccenpicipacipocikoca
Blues: szendedundirózsabimbó
Heavy Metal: Dizsizizidizsizizi
Ska: kukarakatbogarakat

2007. március 7., szerda

Sok ramom van. Túl jó a memóriám. Nem gyors, de ha nagyon akarok simán visszaemlékszem 17 évre is. Akár.
Ez mind vonatkozik a szaglási, a látási, hallási és érzékelési memóriákra is. Szóval nem okoz nehézséget annak felidézése, amikor észlelni lehetett már, hogy a szocializmus eresztékei varrásmentén repednek. Repedt akkor egyébként sok más egyéb is, de az alig volt vállalható, meg aztán nem is nagyon akartunk tudni róla. Repedéskerülő fajta vogymuk.
A repedésekből mindenféle fura szerzetek bújtak elő, hajukat nem más, mint a szabadság szele borzolta, ettől aztán valahogy tényleg szabadnak is tűntek. Még a legtöbb kopasz is. A szél egy olyan medencében, mint esetünkben a kárpát: fontos tényező.
Lett az a tendencia, hogy töröljük el a múltat, de most aztán már tényleg, ne szarakodjunk, dobjunk el sarlót kalapácsot. Szűkebb pátriámban is - nem tudni miért - az új világ az úgy kezdődött, hogy a három létező sportpályát a földdel tették egyenlővé, sóval csak azért nem hintették be, mert az kellett a levesbe. Szép, zöldellő gyepes nagypályákaról van itt szó, kiszolgáló épületestől, beleértve a késő-kádár kori zuhanyzokat és azok utánozhatatlan szagpalettáját.
Azt is mondhatnám, hogy a helyükön most mindnek van valami. Spar áll ott most, kőhalom, (vásárló)kedv is van öröm is, az röpköd, más se, de aztán az doszt.
És akkor ide érünk a jelenbe, legalább is én, ha akarom, ha nem én mindig itt kötök ki. És akkor most ez van. Lassan újrasarjadnak talán az azóta bálásként funkcionáló művházak is, a multiplexek által kivéreztetett kertvárosi mozik. Aztán egyszer csak lesz az az érzésünk az ilyen apróságoktól, hogy hátha, hogy talán, hogy mégis csak lehet itt élni. Már csak 220 milliót kell aludni.

2007. március 5., hétfő

2023. szeptember. Az emberiség végnapjai. Most már nyilvánvaló, hogy nincs sok hátra.
A pigment-nervosa alig 10 hónap alatt világméretű járvánnyá nőtte ki
magát. Kezdetben csak néhány művész, magát az önkifejezés
kötéltáncosának nevező csoport hóbortjának tűnt, akik valahogy úgy
mondták, idejét látják annak, hogy megteremtsék saját realizmusukat. Ez
sajnálatos módon egybeesett azzal az össztársadalmi összigénnyel, hogy
a képzeletet meglehetős unalmas volta révén egyszerűen fel kellene
számolni; azt ami nincsen. Emberi ésszel fel nem fogható, hogy nem
vettük észre az apokalipszis mélybarna lovasait az első fertőzöttekben.
A járvány, hogy-hogynem közép-kelet európában ütötte fel a fejét. A
kárpátmedencében, egész pontosan Magyarországon, Budapesten, a nap utca
nyolcban. Földszintkettő, Vahonyák Endre.
A betegség mélyebb megértéséhez szükséges lenne tudni azt az okkeres
(betegsárga) biotikus közeget melyben létre jött, ám ez teljesen
szükségtelen, a megértés itt már nem segít. Elég annyit tudni, hogy
Vahonyák Endre gondolt egyet és festeni kezdett. Először csak magának,
később műveit publikálta, sőt másokat is arra ösztönzött, hogy példáját
kövessék. A lakosság két harmada mondott fel rövid fél év alatt a
munkahelyéről, köztük tisztességben megőszült építésvezetők, makulátlan
erkölcsű szoptatósdajkák. A terméshozam, a gdp és a demográfia mutatói
ezzel egy időben reccsentek egyet. Vahonyák Endre nem kevesebbet talált
ki, mint, hogy különösebb ihletettségtől mentesen is képes volt
festeni, mind ahogy későbbi követői is. Ezt konkrétan úgy kell értni,
hogy ha Vahonyák Bélának szólt a felesége - Igricz Emese -, hogy ugyan
lapátolná már el a havat a kapu elől, állítana e az antennán, mert
zsizsikesen jön a tévékettő, akkor Vahonyák Endre nem elvégezte a rá
kirótt feladatot , hanem lefestette. A mi lennét festette le, ahogyan
mondta és majdan valamennyi követője: a saját történéseit. A
pigment-nervosa, rákos sejtként burjánzott a társadalom mélyebb
szöveteiben. Kezdetben még csak nagyobb vállalatok mentek tönkre, de a
kór elérte a mélyebb szöveteket is, családok bomlottak fel, gondos
családanyák adták árvaotthonba gyerekeiket, hogy a festésnek
áldozzanak, azaz lefesthessék: hogyan nevelik gyermekeiket.
Kezdetben kedvező tendenciának tűnt, hogy felismerve a piaci igényeket,
a fegyvergyárak jelentős része átállt a gombfestékek gyártására,
atomreaktorokat alakítottak át hatalmas temperás tartályokká. A
pigment- nervosa legveszélyesebb ismérve, hogy aki benne szenved
bármire képes, bármit festeni. Először csak a nap utcanyolcat festették
össze, de később a körutat. Még később a villamos síneket, a villamos
vezetőket és az utasokat is, a kabátjaikat és azon a gombokat. A
gombfesték ezért is volt sláger az időben amikor a kór felütötte a
fejét. Rohamosan terjedt, mert akit egyszer összefestettek, az után
összefestő lett. A kór visszafordíthatatlanságát onnatól datálom, amikor az egyik barom pinkre festette a napot. Mert szerinte olyan. Nagy szemléket rendeztek, orrnyergükre tolt
szemüvegekben jártak ilyenkor, tartásuk olyan volt mint a nemes
madaraké, egyben modoros valamint olyan aki fent költ. Mivel műveiknek
semmi féle művészi tartalma nem volt, ezért olyan versenyeket írtak ki,
hogy kié a szebb kék, kié a legsárgább piros, ésatöbbi. A hétköznapi
élet hamarosan felbomlott, az élet festésből és színszpartakiádokból
álltak. A hazánkba látogató turisták - mit sem sejtve - hurcolták haza
a kórt, és nőtte magát világméretűvé. Jól szervezettek, magukat
Pantonekódokkal identifikálják, az ázsiai országokban nem ritkaság a
Toyo sem. Én három hónapja torlaszoltam el az ajtót, azóta nem
merészkedtem ki az utcára, hogy szegény - a szomszédomban élő 83 éves -
Nemeslaky nénire réfestették a Feszty körkép kettőt. Nem merészkedem ki
az utcára, a múlt hónapban a kókuszalapú fürdőszoba szőnyeget sikerült
beosztanom táplálkozási célokra. Jövőhéttől megkezdem a
függönybojtokat, aztán erősen kacérkodom a bal lábammal élelmezésügyileg.
A tévét alig nézek, amúg is felesleges, a képernyő belülről össze van
mázolmányozva, inkább csak hallgatom. Két orvos az antarktiszra
menekült a barbár hordák elől. Vizsgálódásai nem arra törekednek, hogy
megszüntessék a kórt, inkább mederbe szeretnék terelni.
Ihlet-ampullákon dolgoznak, melyet a fertőzött területekre dobának le a
még éppen maradt ensz erők, így a fertőzöttek jelentős része
elveszítené azt a tulajdonságát, hogy bármit, bárhova és bármi értelem
nélkül fessen. Addig azonban még sok idő van. Mindegy, úgy tervezem, hogy fél lábon is kibírom.

2007. március 4., vasárnap

Elmegy a vasárnap. Ráfordítja a zárat kettőre, itt vagyunk hagyva.
Biztonságos kuckónk van, menedékünk, ab óvóhely, mindenkinek van
ilyenje. Biztonság és szabadság dirrekte elmosódó határain
egyensúlyozunk. Olyan széfti lepkék, nem köll védháló, sehol egy
gyertya. A figyelem és a zár ránk van fordítva, viszont kevés a fény, a
légmozgás, az aktív pihenést szolgáló eszközök, úgy mint nap, szél,
napszél, víz, föld, hold. Tartós elemek. Egymerő elvágott köldökzsinór
a természet vasárnaponta. Ránk fordított zár mögött csinálok lámpából
napot, több nap, mint tunsgram. Na milyen vagyok, hát persze, hogy
rendi vagyok. Le kellene ugrani balcsira, tudod, délipart, mindjárt
engedem a kádat, negyvenes izzó lesz a naplemente, hunyoríts, a dove
szappan a sirály. A hajszárító szele belekap a hajunkba, piros jelzés -
várj hozom a porszívót is. Vagy most inkább holdat szeretnél? Semmi
gond, hozom a sajtot, ha ráununk megy az egész hóbele blance a
minesztrónéba bele.
Ránk ront saját fáradtságunk, az könnyű esti ernyedtség, aléltság,
személyesen én el fogok lágyulni mindjárt, érzem, hogy megdícsérem a
jól sikerült zacskóslevest, tudni fogjuk, hogy ez részrehajlás,
konkrétan az én részemről a te részedre történő. Szalonnasütés,
tábortűz, dobgitár, Hajmási Péter, Hajmási Pál a barométer szocreál.
Dübörög bennünk az ami kitörölhetetlen, évtizedekre tehető. Itt vannak
ezek a lakótérnek minősített légköbmétereink, aztán lepi a por be őket.
Mert az mégse járja, hogy az ember minduntalan a port regulázza, lesse
fondor cseleit, ahogy bolyhos kiscicának álcázza magát és áthömpölyög
az ágy alatt. Félig őszintén, engem nem annyira zavar a por, mint az
elvárható lenne, fanyalodásnak viszonyomat felé éppenséggel nem
mondanám, de azért nem zavar. Mondanám - a por - , hogy örüljün neki,
hisz ingyen van, de ez nem volna igaz, árat fizetünk érte. Egész
estéset. Vagy megszöksz, vagy megmopsz. Ötletünk támad, visszafordítom
a zárat kettőről. Kiosonsz, hozol olajat, tojást. Kenyér van itthon,
csinálunk a hűs estébe bundáskenyereket. Egyet fizet kettőt kap
fufukával vizet permetezek, langy eső lesz, paplan alá menekülünk
bundáskenyereinkkel. Porvacsora.
Addig nincs baj, míg van vaj. Kint lett felejtve a kertasztalon. Mellette kés is. Nincs ujj a nap alatt. Hirtelen telepedett le az este. Tegnap volt. Fogvacogtató setét, telihold. Most meg ott, a kertasztalon olvadoz a másnap. Színvilágában napnak képzeli magát. Jól áll neki a falusi környezet, és néhány kamikáze légy döngése. Szegény zöldhasúak, egy jó kai-bableves, na az esne most jól.
Csak egy vágódeszkán vesz egy nagyobb terpeszt, azon egyensúlyoz. Addig nincs baj, míg van vaj. A világot jelentő vágódeszka. Egy utolsó só, vaj. Hétvége lévén kisnadrág, szakadt poló. Batikolt jimbimes, alkalmi vétel. A nap meg kiosonkodik így délelőttre. Makeupolja a tavaszt. Ugyanekkor a csengő nyomva van, ebből következőleg mindjárt sietve lesz.
Őszpofájú kutya csahol – mindenki a saját korcsának a kovásza -, a gangon teknőben sziesztázik a lószar, lesz majd egy kis kozmetikázás a homlokzaton, tapasztás, századeleji vályog, nyáron hűs, télen kifejezetten hideg. Majd szabadkozás, hogy áldatlan állapot. Csengő nyomva van, nyomában a sietés, kertasztalon vaj olvadoz. A kéz olyan erősen szorítja a kulcscsomót, mire a kertkapuhoz, addigra komplett elzett tenyérgravír. Manuálrelief, évszám, típus, csúszásgátló motívum. A drótkerítés erősen rozsdál, majd azt is, a tavaszon, lószartapasztással együtt.
Csengő nyomva van, kispapucs, kisnadrág, kiskabát. 50 méteres síkgyaloglás.
A nap pucérra vetkőzik az égen, ezért kispapucs, kisnadrág, kiskabát, aztán mégis a fázás, illetve didergés.
Hamis ez az egész, őszpofájú korcs csahol. Helyrajzilag tisztázatlan ecetfa, kertsarok, régebben innen leesés, Putnok, baleseti, persze táppénz.
50 méter nem táv, petúniasorfalak és mohák, cinklábas szélén verebek. Nap kacsint, rá vagyok szedve, fényviszonyokkal nem párosul kedvező mikroklíma. Kinek a nap, kinek a paplankabát. Inkább csak világít. 50 méteres síkdidergés – az izgalomra fogom.
Kerítés előtt piros autó, skodaszázas, férfi kalapban, nő fáradtbarna retiküllel, pereputty.
Kint felejtett vaj miatt restellkedés, tegnap volt, fogvacogtató sötét. Nem lehetett így előre tudni.
Kalapos férfi, stelázsiról étkezési szódabikarbóna. Kalapos férfit nem érdekli, hogy gyógyászati célra nem javallott. Hasábfa vinnyog a sparheltben, kint a kertiasztalon vaj olvadoz.
Lábasjószágok megtekintése, takarmányozási ügymenet rövid ismertetése, elváltak, elhunytak
diaszpórikus terepszemléje, ebéd. Nesszkáffé, nessznokedli, nesszcsirkepöri. Stelázsiról ismételt bikarbóna. Magánarborétum megtekintése, elidőzés rózsabokornál, szabadkozás tegnap kint felejtett vaj miatt.
Familiáris feszültségek oldása – hanyagékony vagyok, ecetfa, ecetera.
A heti tévéműsor megkeresése a kollektív tudatalattiban. Kávéelfogyasztás konyhaajtó előtt.
Gazdasági épületek részleges rekonstrukciójának felvázolása, lamentálás, Széchenyi-terv. Nagy álmodás, andaxin megengedett.
Süteménycsomagolás, hazatérési út megtervezése, szódabikarbóna. 50 méteres kikísérés.
Petúnia sorfal, moha, őszpofájú kutya hallgatása, ecetfa bólingtatás, bóbiskoló lószar a teknőben.
Vaj kertiasztalon teljesen elolvadva, farostok között elszökött közülünk. Nap kacsint. Harangoznak. Vagy temetnek, vagy 6 óra van. Holnap ugyanez. Vajbabbal, vajkörtével, vajkaramellel. Megenni a kenyerünk vaját.